A gyanú szerint üzletszerűen lopott
Ital-és szendvics-automatákból tulajdonította el a bevételt a 39 éves férfi.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya P. Gyula Péter ellen, akit 2013. október 21-én fogtak el a rendőrök Környén. A gyanú szerint a 39 éves székesfehérvári férfi 2013. május 17. és 2013. június 10. között több alkalommal ital- és szendvics-automatákból tulajdonította el a bevételt. A gyanúsított elfogásakor ismerősei házában tartózkodott. Mikor meghallotta, hogy őt keresik a rendőrök, a ház egyik hátsó ablakán megpróbált kimászni, de ott is egy rendőrrel nézett szembe. P. Gyula Péter ezt követően a házban keresett magának búvóhelyet. Egy szekrény és egy számítógépasztal közé guggolt a falhoz simulva. Itt találták meg őt a rendőrök, akik elfogták és előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatását követően a férfit a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását. A férfi ellen folytatott büntetőeljárást a rendőrség 2014. január 30-án befejezte és vádemelési javaslattal küldte meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.