A harmadik helyszínen elaludt

2023. 07. 31., h - 14:41
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány óra alatt három bűncselekményt követett el egy kecskeméti férfi. Pénteken elfogták, a bíróság pedig – az ügyészség indítványára – már szombaton letartóztatta.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának a munkatársai 2023. július 28-án reggel őrizetbe vettek egy 27 éves kecskeméti lakost. A férfi a gyanú szerint néhány órán belül három bűncselekményt követett el, illetve kísérelt meg elkövetni Kecskeméten.

Éjfél után a férfi átmászott egy kerítésen, és egy nyitva hagyott ablakon bejutott az épületbe, ahol magához vett egy bontatlan mobiltelefont. Egy tévét és egy laptopot is el akart vinni, ám a tulajdonos megzavarta, így végül a 150 000 forint értékű készüléket vette magához, miközben elmenekült.

Némi zsákmány reményében hajnali 2 óra körül megcélzott egy másik ingatlant is. A korábbihoz hasonlóan a kerítésen át jutott be az udvarba, és beugrott a konyhába, amelynek az ablakáról először leszakította a szúnyoghálót. Éppen el akarta emelni a házban lakó nő pénztárcáját, ám megszólalt a riasztó, így értékek nélkül oldott kereket. De azért hátrahagyott némi bizonyítékot: időközben kibontotta az első helyen ellopott mobiltelefont, amelyet a nadrágjába rejtett, a dobozt viszont már nem vitte magával, hanem eldobta.

A tolvaj nem hagyta ennyiben a dolgot, egy harmadik háznál is próbálkozott. Szinte a már megszokott módon átmászott a kerítésen, hogy értékek után kutasson. Az udvaron azonnal észrevett egy autót, aminek nyitva volt az ajtaja. Bemászott a kocsiba, kutatás közben eltört egy értékes napszemüveget, majd a jármű jobb első ülésén elaludt. A sértett ébresztette, aki ezzel egy időben a rendőröket is értesítette. A járőrök az aluszékony betörőt elfogták és előállították, a ruházatából előkerült mobilt pedig azonnal visszaadták a sértettnek.

A kecskeméti nyomozók két lopás kísérletével és egy lopás bűntettével gyanúsítják a helybélit, akit kihallgatása után őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

 

A járási ügyészség indítványára a bíróság a férfit egy hónapra letartóztatta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.