A helyszínen elfogták a gépkocsifeltörőt - videóval
A futóversenyt biztosító közlekedési rendőrök tetten érték azt a férfit, aki feltört egy gépkocsit Angyalföldön.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat V. Zsolt 36 éves budapesti lakos ellen lopás vétsége miatt.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2017. április 9-én 13 óra 20 perc körül feltört egy parkoló autót Budapest XIII. kerületében, a Váci úton. V. Zsolt a bűncselekmény során a gépkocsi bal első ablakát betörte, és abba beszállva értékek után kutatott.
A cselekményről a közelben futóversenyt biztosító rendőröket egy állampolgár értesítette, akik ezután gyalog a helyszínre siettek. Az egyenruhások éppen akkor értek az autóhoz, amikor az elkövető még a gépkocsiban ülve próbálta kiszerelni abból a rádiót.
V. Zsoltot a közlekedési rendőrök a helyszínen elfogták, megbilincselték, majd előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányságára.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.