A járművezetés előtt kábítószert fogyasztott a gyöngyösi férfi
Az ügy vizsgálatát befejezték a rendőrök.

A járőrök 2021. április 27-én 19 óra 45 perckor ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét Gyöngyösön, a Koháry út és Zöldhíd utca kereszteződésénél.
A sofőr az intézkedés során zavart, agresszív magatartást tanúsított, ezért a rendőrök előállították őt a városi rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt amfetamin, valamint metamfetamin vonatkozásában pozitív eredményt mutatott.
Továbbá az 59 éves férfi által vezetett járműben alufóliába csomagolt, fehér színű port találtak, mely a megérkezett vegyészszakértői vélemény alapján kábítószernek minősül.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsítottal szemben kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt folytatott eljárást, melyben a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.
Az amfetamin kábítószernek minősülő anyag, amelynek jelentős romboló élettani hatásai vannak. A fogyasztóknak nemcsak a drogok büntetőjogi, de az életveszélyes kockázatával is szembe kell néznie. Az összetételük folyamatosan változik, a használók sosem tudják pontosan mit is fogyasztanak. Legnagyobb veszélyük a kiszámíthatatlanságuk, akár már egy alkalom is végzetes lehet.