A karcagi rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat
A megalapozott gyanú szerint több lopás és kifosztás, valamint garázdaság is van a terhelt rovásán.

Ismeretlen személy ment be egy kunhegyesi családi házba 2020. szeptember 16-án a délutáni órákban és az ingatlan egyik szobájából márkás ruhaneműket lopott el. A rendőrök adatgyűjtést követően azonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit gyanúsítottként hallgattak ki.
A nyomozók korábban már megállapították, hogy a terhelt a feltételezett elkövetője a Kunmadarason, 2020. augusztus 27-én történt garázdaságnak, továbbá négy vagyoni elleni bűncselekménynek. Ugyancsak megalapozott a gyanú arra is, hogy a gyanúsított követte el azt a kifosztást, amely még 2020. februárjában történt az egyik kórházban fekvő, alvó beteg sérelmére, ekkor a sértett köntösének zsebéből lopott el egy mobiltelefont. A rendőrök továbbá a gyanúsított személyéhez kötik azt a kifosztást, ami 2020. június 16-án történt Kunhegyesen. Ez alkalommal is az alvó sértett mellől tulajdonította el a szobai széken hagyott mobiltelefonját. Az egyenruhások kutatás során megtalálták a gyanúsítottnál azon tárgyak egy részét, amik a korábban elkövetett bűncselekményekből származnak.