A kerékpártól az autóig

2015. 06. 21., v - 08:07
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a gyanúsítottat a kecskeméti rendőrök.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2015. június 19-én 9 óra 20 perckor lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette K. Pál helyi lakost. A 22 éves férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. május 14-én az egyik kecskeméti áruház előtti kerékpártárolóból eltulajdonított egy lezárt állapotban elhelyezett biciklit. Továbbá megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2015. május 29-én az egyik kecskeméti telephely udvarán parkoló személygépkocsi bal első ajtaját felfeszítette és a járműből készpénzt és egy hangszórót lopott el. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmények elkötését elismerte. A rendőrök kezdeményezték a terhelt előzetes letartóztatását.


Hírfolyam

 

Segítsen ha látta a balesetet!

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20010/1066/2025. bü. számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.

 

Tartozásból tettlegesség: rablás miatt őrizetben

Egy bajai férfi nemcsak hogy nem fizette vissza a tartozását, de dulakodásba is keveredett a hitelezőjével. A vita rablásba torkollott – a rendőrök néhány órán belül elfogták az elkövetőt.

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.