A kormányablakban lopott pénztárcát
A salgótarjáni kormányablak várójában lopták el egy helyi férfi pénztárcáját, benne az irataival, bankkártyájával és 66 ezer forinttal. A rendőrök elfogták a lopással gyanúsított 39 éves helyi nőt, akinél megtalálták a pénzt.
A sértett november 2-án reggel ügyintézésre érkezett a salgótarjáni kormányablakba. A váróban maga mellé tette a táskáját, amelynek cipzárját nyitva hagyta. A közelében ülő nő kihasználta ezt, és kivette a táskából a pénztárcát.
A sértett az ügyintézés közben vette észre, hogy nincs meg a tárcája. Először hazament, hogy megnézze, nem hagyta-e otthon. Mivel ott sem találta, visszatért a kormányablakhoz, és értesítette a rendőrséget.
A rendőrök érkezésére várva átnézte a hivatal előtti szemeteseket, majd meglátta az épületből kilépni azt a nőt, aki korábban mellette ült a váróban. Megszólította, de a nő tagadta, hogy tudna a pénztárcáról, és távozott. A sértett ezután a biztonsági őr segítségével a női mosdó szemetesében megtalálta a tárcát az iratokkal és a bankkártyával együtt, a 66 ezer forint azonban hiányzott.
Az egyenruhások a sértett segítségével és a kamerafelvételek alapján azonosították a 39 éves salgótarjáni nőt, akit elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A nőnél megtalálták a hiányzó 66 ezer forintot, amelyet a nyomozók lefoglaltak, majd a pénztárcával együtt visszaadtak a sértettnek.
A nőt lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A rendőrség arra figyelmeztet, hogy ügyintézés vagy várakozás közben se hagyják őrizetlenül értékeiket! Táskájukat mindig tartsák maguk mellett, zárva, pénztárcájukat és irataikat pedig ne tegyék könnyen hozzáférhető helyre!