A lopás helyszínére tartó nyomozók fogták el a gépkocsitolvajt

2022. 12. 27., k - 11:43
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes egy személygépkocsit lopott Lábatlanról. A helyszínre tartó nyomozók őt elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták.

A 25 éves lábatlani férfi gyalog tartott haza még december 22-én este. Útközben egy autóra lett figyelmes, gondolta ezzel hamarabb hazaér. Az autó ajtaja nem volt zárva, az indítókulcs is látható helyen volt. Több sem kellett, indított és elhajtott. A sértett másnap reggel észlelte a lopást, ekkor bejelentést tett a rendőrségen. A nyomozók már tudták milyen autót kell keresni, akik éppen a sértetthez tartottak. Útközben, a településen figyelmesek lettek a lopott járműre, amiben a 25 éve férfi foglalt helyet. A tettes beismerte a bűncselekményt, őt az esztergomi járőrök előállították. Ellene lopás miatt indult büntetőeljárás, még aznap gyanúsítottként kihallgatták. A sértett időközben a gépkocsit visszakapta.          


Hírfolyam

 

Elfutni nem érdemes

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásai egy 27 éves férfit fogtak el. Elfogatóparancs volt érvényben ellene, ruhája drogot rejtett, és fogyasztott is.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.