A mándoki kvartett bűnei

2024. 04. 10., sze - 15:34
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói országos koordináció keretén belül tettek pontot egy csalássorozat végére.

Üzletszerűen elkövetett csalás és pénzmosás miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 30 éves mándoki férfival, és jelenleg három társával szemben. A férfi elfogását megelőzően több sértettet megkárosított, úgy hogy őket a telefonhívások során megtévesztve bírósági végrehajtónak adta ki magát, és leginkább társadalombiztosítási tartozásokra hivatkozva kérte azok kiegyenlítését. Az egyik gyanúsított titkárnő szerepet játszott az átverésekben, egy férfi és egy nő pedig strómanként működött közre bankszámlájuk kölcsönadásával.

A rendőrök a négyest 2024. április 9-én szervezett akció keretén belül elfogták, és előállításukat követően – egyelőre háromrendbeli – csalással és pénzmosással gyanúsították meg őket, a 30 éves férfit pedig őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását is.

A rendőrök országos koordináció keretében zajló nyomozás során eddig közel két tucat – módszerében hasonló – csalásról szereztek tudomást országszerte, melyeket a mándoki kvartett követett el. Az sem kizárt azonban, hogy a sértetti kör, illetve a több milliós kár bővülni fog.

Az eddigi nyomozásban és az elkövetők elfogásában jelentős rendőri erő vett részt, így a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály, Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály és Közterületi Támogató Alosztály, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai.


Hírfolyam

 

Újabb buszsávellenőrzés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretei között ellenőrizte a buszsávok szabály szerinti használatát 2025. május 5-én és 7-én.

 

Épségben került elő

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai megtalálták az idős asszonyt, akit polgárőrök és családtagok is kerestek, majd átadták a mentősöknek.

 

Ghighi talált valamit!

A drogterjesztőt az utcán fogták el a rendőrök – több mint 8 millió forint értékű kábítószert foglaltak le tőle.