A negyedik után elkapták

2022. 10. 18., k - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök fogták el azt a 42 éves férfit, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának nyomozói és a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai 2022. október 14-én az esti órákban a IX. kerületi Lechner Ödön fasoron fogták el a 42 éves férfit, aki ellen többrendbeli csalás, illetve szabálysértési elzárás miatt négy elfogatóparancs volt érvényben.

A férfi első körözését 2022. március 23-án adta ki a Fővárosi Törvényszék, mert a korábban kiszabott 2 éves börtönbüntetését nem kezdte meg. Ezután a Fővárosi Törvényszék mellett, a Ceglédi és a XIII. kerületi rendőrkapitányság is elfogatóparancsot adott ki ellene.

A férfi folyamatosan bujkált a hatóságok elől, elfogásakor pedig nem vetette alá magát az intézkedésnek, ezért testi kényszer alkalmazásával bilincselték meg. Elfogását követően a XIII. kerületi rendőrkapitányságra előállították, majd jogerős büntetéseinek megkezdése miatt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.