A nulláról oldották meg

2022. 04. 16., szo - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Valakit életveszélyesen megszúrtak Budapesten. Ennyi információja volt kezdetben a fővárosi nyomozóknak, négy nappal később mégis elfogták a két feltételezett tettest. A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés kísérlete és rablás miatt folytatja a nyomozást.

Életveszélyes mellkasi szúrt sérüléssel ment be egy férfi 2022. április 9-én reggel egy VIII. kerületi kórházba. Iratok nem voltak nála – mielőtt megműtötték volna, csak annyit mondott, hogy valahol egy aluljáróban késelték meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói aprólékos adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során feltérképezték a sértett útvonalát is. A nyomozásban az áttörés április 13-án következett be, amikor a IX. Kerületi Rendőrkapitányságon egy más bűncselekmény miatt kihallgatott férfival kapcsolatban felmerült, hogy összefüggésbe hozható a szurkálással.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 30 éves L. Gábor és társa, a 44 éves K. Eduárd április 9-én éjfél után a IX. kerületben, az Üllői úton szemelte ki későbbi áldozatukat, aki cigarettát kért tőlük. Követték, majd pénzt követeltek tőle, végül a fiatalabb elkövető mellkason szúrta, és elvették 400 forintját. Az életveszélyesen megsebesített 34 éves férfi csak több mint nyolc órával később ment kórházba. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi nyomozói a két feltételezett tettest április 13-án őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

L. Gábort nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett kísérletével, K. Eduárdot felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsítják. A nyomozás adatai szerint a két elkövető a támadást követően a XIII. kerületben, a Róbert Károly körúton feltört egy parkoló autót, abban elrejtették a bűncselekményhez használt kést, majd felgyújtották a járművet ­– ezért rongálás bűntett miatt is eljárás indult velük szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.