A padlás falát megbontva törtek be a házba

2013. 09. 12., cs - 09:39
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet lopás vétség kísérlete miatt rendeltek el.

Egy lovászi ház tulajdonosa tett bejelentést 2013. július 26-án a Lenti Rendőrkapitányságon, hogy házába ismeretlen emberek betörtek. A bejelentő elmondta, hogy a házban nem laknak, takarítani jöttek családjával, amikor észrevették, hogy valaki az egyik ajtó üvegét kifeszítette. A lenti nyomozók jelentős erők bevonásával megkezdték az ügy felderítését és gyanúsítottként hallgattak ki két fiatalkorú fiút. A bűncselekmény elkövetését egyikük tagadta. A másik fiú részletes beismerő vallomást tett a zalai nyomozóknak, elmondta, hogy unokatestvérének támadt az az ötlete, hogy a saját házukkal egybeépült szomszéd ház padlásának falát bontsák meg és nézzenek körül a padláson. A gyanúsított azt is elmondta, hogy néhány hónap elteltével ismét bementek a padláson keresztül a házba, ahol pénz után kutattak, azonban nem találtak semmit.

A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 15 éves és 16 éves fiúval szemben lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Városi Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak