A pizza is alig hűlt ki

2021. 04. 29., cs - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Másfél órát várni egy pizzára sok. Budapest XXII. kerületében azonban a pizzafutár ellopott autója és a tettes került ennyi idő alatt rendőrkézre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Roland 26 éves budapesti lakos ellen, aki 2021. április 26-án 13 óra körül Budapesten, a XXII. kerületi Jókai Mór utcából eltulajdonított egy parkoló gépkocsit.

A járműben volt a sértett pénztárcája, személyes okmányai, illetve egy elektronikus fizetésre használt bankkártya terminál is.

A kerületi rendőrök a bejelentéstől számított másfél órán belül azonosították és egy benzinkúton tankolás közben elfogták a feltételezett elkövetőt. Ekkor derült ki, hogy a 26 éves férfi ellen a Fővárosi Törvényszék személyi szabadság megsértése bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.