A rendőr a pihenőnapján is rendőr
Betörőt fogott el a vecsési körzeti megbízott.
Állampolgári bejelentés érkezett a vecsési körzeti megbízotthoz arról, hogy a helyi piac területén lévő egyik büfében éppen betörés van folyamatban. A rendőr – bár éppen szabadnapját töltötte – haladéktalanul a helyszínre sietett, ahol azt tapasztalta, hogy az elkövető még az épületben tartózkodik. A rendőr azonnal szolgálatba helyezte magát, majd megkezdte az intézkedést a 35 éves B. Ferenccel szemben, akit a járőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartott.
Az elkövető ittas állapotban volt, és miközben bemászott az épületbe, a feje is megsérült, így a helyszínre érkező mentők a sérüléseit ellátták, kórházba szállították, majd ellátását követően a rendőrök előállították a Dabasi Rendőrkapitányságra.
A beszerzett információk alapján hamar kiderült, hogy a rendőrkézre került férfi két napon belül kétszer is visszatért ugyanabba a büfébe. Az első alkalommal váltópénzt vitt el a kasszából, majd másodszor az ajtót berúgva jutott be az épületbe, amellyel mintegy 10.000 forintnyi kárt okozott. Ekkor is egyenesen a kasszához ment, zsebre tette a benne lévő pénzt, amit a rendőrök megtaláltak nála.
A 35 éves férfit lopás és rongálás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, az eljárást a Monori Rendőrkapitányság folytatja.