A rendőrkézre került feltételezett elkövetőket letartóztatta a bíróság

2020. 09. 12., szo - 06:00
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mezőtúri Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt folytat nyomozást két helyi lakos ellen.

Amint arról korábban hírt adtunk a Mezőtúri Rendőrkapitányság nyomozói a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységével megjelentek egy helyi ingatlannál 2020. szeptember 9-én 19 órakor. A rendőri intézkedés alkalmával a nyomozók tetten értek egy helyi és egy gyomaendrődi lakost, akik a lakóház kapujában új pszichoaktív anyagot vásároltak az ingatlan két lakójától. Az egyenruhások a házban kutatást végeztek, ami során feltehetően fegyvert vagy annak utánzatát, készpénzt, növényi őrleményt és kábítószer csomagolásához használt tárgyakat foglaltak le.  A rendőrök elfogták és a Mezőtúri Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyeket, akiket új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek. A rendőrség előterjesztése alapján az ügyészség indítványára az illetékes bíróság 2020. szeptember 11-én elrendelte a két gyanúsított letartóztatását. 


Hírfolyam

 

Felelőtlen

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte volna barátait.

 

Figyelemelterelés

A kőbányai rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy mobiltelefont loptak el egy X. kerületi üzletből.

 

Kokaindílerek rács mögött

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

Kollégáink szakértő szemmel vizsgálják át az okmányokat, tartózkodási engedélyeket határátlépéskor. Ennek eredményeként a Bács-Kiskun vármegyei határszakaszon múlt héten négy külföldit utasítottak ki az ország területéről.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. július 30-án 0 órától 2025. augusztus 3-án 24 óráig.

 

Lopás miatt keressük

A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a képen látható személyek megtalálásában.