A rendőrök egy óra alatt elfogták a nyaklánckitépőt
A 23 éves férfi Angyalföldön tépte ki egy nő nyakláncát.

Budapest XIII. kerületében, a Reitter Ferenc utca és a Tahi utca kereszteződésénél sétált egy 87 éves nő 2019. szeptember 20-án 13 óra 50 perc körül, amikor egy férfi odalépett hozzá, letépte az arany nyakláncát, a földre lökte, majd a Tahi utca irányába elfutott.
Az angyalföldi rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként azonosították és a bejelentéstől számított egy órán belül lakásán elfogták a 23 éves T. Zsoltot.
Amikor a rendőrök kihallgatták a férfit, elmondta, hogy szeptember 13-án, 17-én és 19-én is követett el hasonló bűncselekményt, ráadásul 17-én két nő nyakából is kitépte a nyakláncot. A nyomozók vizsgálják ezeket a bűncselekményeket is.
A BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vétele mellett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 23 éves budapesti férfi ellen, akinek kezdeményezik bíróság elé állítását.