A rendőrök elfogták a feleségét bántalmazó férfit

2020. 06. 17., sze - 12:58
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fonyódi Rendőrkapitányság kapcsolati erőszak bűntette miatt indított eljárást.

Az eljárás adatai alapján 2020. június 16-án Karádon egy férfi előzetes szóváltást követően ököllel arcon ütötte feleségét, melynek következtében a nő 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Az egyenruhások az adatgyűjtés során megállapították, hogy a férj korábban már több alkalommal is agresszíven lépett fel feleségével szemben, és fizikálisan is bántalmazta őt.

A balatonlellei körzeti megbízottak a 28 éves karádi lakost a helyszínen elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol a rendőrök könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint ideiglenes megelőző távoltartásáról határoztak. A férfi a vallomása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.

​Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, vagy szexuális erőszak áldozata, joga van a segítségre! Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok egyikén!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óriási teljesítményt nyújtottak

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság fegyveres biztonsági őrei a dobogó harmadik fokára állhattak fel az országos megmérettetésen.

 

III. Tóth Csaba Emléktorna

A Tamási Rendőrkapitányság fiatalon elhunyt alosztályvezetőjének tiszteletére harmadik alkalommal szerveztek kispályás focitornát.

 

Eltűnt Szél Gréta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 22 éves nő eltűnése kapcsán.