A rendőrök őrizetbe vették a verpeléti testvérpárt
Életveszélyt okozó testi sértés elkövetésével gyanúsítják őket.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya testi sértés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – folytat eljárást két verpeléti lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a 17 éves és 19 éves testvérpár 2020. augusztus 27-én 1 óra és 2 óra között egy verpeléti lakatlan házban bántalmazott egy helyi férfit. A fiatalabb egy késsel, több alkalommal megszúrta a sértettet, míg az idősebb egy fa karóval fejen ütötte őt. A férfi az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.
A rendőrök a bejelentés napján elfogták a bántalmazókat, akik kihallgatásukon beismerő vallomást tettek.
A nyomozó hatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására.
