A rendőrök rövid időn belül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt

2021. 01. 13., sze - 14:47
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított beismerő vallomást tett, sőt azt is megmutatta, hová rejtette el hangszórót.

Egy kenderesi lakos tett bejelentést a rendőrség tevékenységirányítási központjába, mert ismeretlen személy bement a családi házába 2021. január 12-én a délelőtti órákban és onnan egy bluetooth hangszórót tulajdonított el.

A rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták és a Kisújszállási Rendőrőrsre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a „zenedobozt” egy árok átvezető csatornájába rejtette el. A nyomozók kutatás során megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított értéket, amit a sértettnek visszaadtak.

A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség miatt folytat eljárást.


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.