A rendőrségről a börtönbe

2022. 08. 23., k - 13:12
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tarnaörsi férfit lopás miatt hallgatták ki, de kiderült, hogy körözik is.

A Hevesi Rendőrkapitányság Tarnamente KMB csoport körzeti megbízottjai 2022. augusztus 22-én elfogták Tarnaörsön azt a helyi lakost, aki a gyanú szerint néhány nappal korábban a település kerékpártárolójából ellopott a lánc és lakat eltávolítása után egy biciklit.

A 36 éves férfi beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogy időközben eladta a kerékpárt, melyet a rendőrök megtaláltak és még aznap vissza is adtak a tulajdonosnak.

A gyanúsított a kihallgatását követően nem mehetett haza, hanem büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, mivel kiderült róla, hogy az Egri Törvényszék körözi, ugyanis nem kezdte meg a korábban kiszabott büntetésének letöltését.


Hírfolyam

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.

 

Besurranás

Karikagyűrűt lopott két férfi Egyházasfalun, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.