A szegedi nyomozók elfogták a gépjármű tolvajokat

2014. 08. 15., p - 11:10
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mai napon elrendelte a Szegedi Járásbíróság a két szerbiai állampolgárságú gyanúsított előzetes letartóztatását.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába a sértettek 2014. április 14-én és április 25-én tettek bejelentést arról, hogy ismeretlen személyek ellopták autójukat. Napokkal később további két sértett pedig azért tett feljelentést, mert gépjárművüket megkísérelték eltulajdonítani. A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a széles körű és mindenre kiterjedő nyomozati munkájuk eredményeként 2014. augusztus 13-án az Ásotthalmi Határátkelőhelyen elfogta a 26 éves O. S. és K. M. szerbiai állampolgárokat.

A megalapozott gyanú szerint a két tolvaj ez év áprilisában az éjszaka leple alatt Szegeden a Lomnici utcában és a Pentelei soron parkoló két személyautót feltörték és eltulajdonították, valamint két másik kocsit megkíséreltek ellopni.

A terhelteket a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a mai napon elrendelt a Szegedi Járásbíróság.


Kapcsolódó oldalak