A szódapénzt dézsmálta – elfogták

2023. 04. 20., cs - 10:50
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai és bácsalmási nyomozók egy többeket bosszantó ügyet oldottak meg. A történtek végére azonban még nem tettek pontot, további sértettek jelentkezését várják.

 

Lakossági bejelentés alapján indult nyomozás a Bajai Rendőrkapitányságon egy ismeretlen ellen, aki Bácsalmáson az utóbbi időben rendszeresen lopta a „szódapénzt”. A tulajdonosok a lakóházuk ablakába, ajtajára helyezték el a szódásüveg és a ballonos víz cseréjére kikészített kisebb-nagyobb összegeket, amelyeknek ismeretlen módon lába kélt.

A bajai és bácsalmási rendőrök közösen kezdtek nyomozni az ügyben: adatot gyűjtöttek, biztonsági kamerák felvételeit elemezték, és rövid időn belül sikerült is beazonosítani a tolvajt.

A gyanú szerint a bűncselekmény elkövetésévek gyanúsítható 20 éves helyi lakos napközben a városka utcáit járta, és ahol látott kihelyezett üres szódás üveget, az alá benézett, majd a cserére kikészített pénzt ellopta. A nyomozás eddigi adatai szerint legalább háromszor sikerrel járt, további két esetben pedig megzavarták, ezért elszaladt.

A férfit 2023. április 19-én a bácsalmási rendőrök előállították, és üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozók gyanúja szerint a jelenleg szabadlábon védekező férfi gyaníthatóan másokat is megkárosított hasonló módszerrel, ezért széleskörűen vizsgálják az esetet.

A rendőrök kérik, hogy a további károsultak, illetve azok, akik a bűncselekménnyel kapcsolatosan érdemi információval rendelkeznek, jelentkezzenek a bácsalmási vagy a bajai rendőrségen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam