A térfigyelő kamera okozta a vesztét

2018. 09. 26., sze - 09:33
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök tetten érték az emblématolvajt.

Az erzsébetvárosi térfigyelő központ munkatársai 2018. szeptember 25-én 8 órakor észlelték, hogy egy férfi Budapest VII. kerületében, a Rózsák terén lefeszíti egy parkoló autó márkajelzését. A központ irányítója az erzsébetvárosi járőröket a helyszínre irányította, akik a tolvajt tetten érték és elfogták.

A 39 éves budapesti H. Istvánt előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol üzletszerűen elkövetett lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfitől a rendőrök az elkövetéshez használt csavarhúzót, valamint az általa ellopott több tucat autóemblémát lefoglalták.  

A nyomozók a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként megállapították, hogy H. István Erzsébetvárosban, Józsefvárosban, valamint Ferencvárosban tizenhárom esetben követett el hasonló bűncselekményt, és az így megszerzett emblémákat eladta. Az erzsébetvárosi nyomozók később a férfi lakásán további bűncselekményből származó autóemblémákat és dísztárcsákat is lefoglaltak.


Hírfolyam

 

77, több mint hat tucat

A tamási rendőrök Keszőhidegkúton néhány óra alatt 77 gyorshajtóval szemben intézkedtek. Akadt olyan, aki a megengedett sebesség több mint duplájával repesztett lakott területen. Volt olyan sofőr is, aki egy intézkedés alkalmával 12 közlekedési előéleti pontot gyűjtött össze, s akadt olyan is, aki alig negyed óra alatt kétszer hajtott el túl gyorsan a sebességet mérő rendőrök előtt.

 

Lezárták a fiatalkorú rabló ügyét

A kiskunhalasi nyomozók vádemelést javasolnak egy 17 éves fiú ellen, aki a sértett könnyelműségét kihasználva komoly bűntényt követett el.

 

Összesítés

Intézkedések a keddi jogellenes gyűléssel kapcsolatban.

 

Telefonlopás után zsarolással próbálkoztak

Egy kecskeméti férfitól ismerőse lopta el a mobilját. A készüléket később pénzért adta volna vissza a tulajdonosnak a tolvaj társa, egy férfi. A rendőrök mindkettőjüket elfogták, a telefont pedig visszaadták.