A vádlottak padjára ülhet az uzsorás kábítószer-termesztő
Zsarolt, uzsorázott és kábítószert termesztett egy férfi Nagymágocson.

2013. július 4-én ütöttek rajta a Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói egy nagymágocsi tanyán, ahol jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le. J. Dániel két fóliasátorban 65 tő kendernövényt termesztett. A házkutatáson a rendőrök mintegy 3,5 kilogramm szárított, fogyasztásra előkészített marihuánát is találtak. A nyomozás adatai szerint a 32 éves fábiánsebestyéni fiatalember terve az volt, hogy kábítószer értékesítéséből tartja el magát, illetve abból törleszti adósságait. A szakértői vélemények alapján a tanyán lefoglalt kábítószer hatóanyag tartalma jelentős mennyiségnek minősül.
J. Dániel előzetes letartóztatását követően több sértett tett feljelentést a rendőrségen, akik arról számoltak be, hogy pénzt kértek kölcsön a terhelttől, aki azután jelentős kamatot számított fel. Volt olyan, aki 70 ezer forint után 800 ezer forintot fizetett vissza. A megalapozott gyanú szerint a 32 éves férfi a zsarolástól sem riadt vissza, hogy követelésének érvényt szerezzen. Egy barátját és annak autóját 300 ezer forintért szállította haza Hollandiából. De az évek alatt több mint egymillió forintot hajtott be rajta.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette kísérlete, uzsora bűncselekmény bűntette, zsarolás bűntette és önbíráskodás bűntette elkövetésével gyanúsította meg J. Dánielt. A nyomozást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal a Csongrád Megyei Főügyészségnek megküldték.