A vevő helyett aláírta a szerződést a férfi, eljárás indult ellene

2020. 12. 08., k - 13:52
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az eljárás adatai szerint a 27 éves tapolcai férfi 2019 márciusában keresett fel egy illetőt, akiről tudta, hogy személygépkocsit szeretne vásárolni. Az alkalmi közvetítő valóban talált is egy eladásra kínált megfelelő járművet, melyet az eladótól elvitt bemutatni a vásárlónak, és vállalta a szükséges ügymenet intézését is. Az adásvételi szerződés megírásakor az elkövető felkereste az eladót, annak adataival kitöltötték a hivatalos papírokat, viszont a vevő nem volt jelen. A 27 éves férfi azt mondta, hogy a vevő külföldön tartózkodik, így a rá vonatkozó részeket csak később tudja a szerződésre vezetni. A gyanúsított ezek után a félig kész szerződést magával vitte, majd pár nap múlva a vevő adataival kitöltve visszatért az eladóhoz, azonban a vevő helyett, annak nevében, tudta és engedélye nélkül ő maga írta alá a dokumentumot, melyet így nyújtott be az egyik járási hivatalhoz ügyintézésre.

A hamisítót az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai Devecserben fogták el 2020. augusztus 25-én, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak büntetőeljárást.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak