A vezetőre hivatkozott

2016. 07. 21., cs - 12:39
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentés napján a gyanúsítottat és a fűkaszát is megtalálták a kiskunfélegyházi rendőrök.

Ismeretlen tettes a gyanú szerint 2016. július 15. 10 óra és 2016. július 18. 8 óra között megjelent az egyik kiskunfélegyházi telephelyen, ahol az ott dolgozó raktárosnak arra hivatkozott, hogy a vezető utasítására el kell vinnie egy motoros fűkaszát. Az ismeretlen személy a részére kiadott fűkaszát elvitte és azóta nem vitte vissza az eszközt.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság járőrei a nyomozók információi alapján a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható P. Zoltánt. A 25 éves helyi férfi gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte. A gyanúsítottnál megtartott házkutatás során megtalálták és lefoglalták a rendőrök a fűkaszát, amit vissza is adtak a cég képviselőjének.

P. Zoltánnal szemben csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak