A vonal másik végén: először unoka, majd unokaöcs

2022. 11. 16., sze - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövetők többmilliós összeget akartak kicsalni idős asszonyoktól. Az újpesti rendőrök befejezték a két nő ellen indított eljárást.

Csapatban dolgozott az az ismeretlen „rokon” és két társa, akik idős asszonyok átveréséből próbáltak pénzhez jutni a fővárosban. Az egyik elkövető még 2019. szeptember 13-án hívott fel egy idős, 82 éves nőt, akinek unokájaként mutatkozott be, majd közel másfél millió forintot kért tőle. A pénzt egy állítólag általa okozott baleset kártérítésére kérte. A tévedésbe ejtett asszony egymillió forintot utalt át a megadott számlára.

Három nappal később az eset megismétlődött, ekkor az ismeretlen ember unokaöcsként hívott fel egy másik nyugdíjast. Az ürügy ugyanaz volt: balesetet okozott, melyben a kárt meg kell térítenie. A felhívott asszony átutalta a kért összeget, ám a 800 ezer forinthoz a számlaszám zárolása miatt a csaló nem jutott hozzá.

Az eljárás során kiderült, hogy a telefonáló két nővel dolgozott együtt. Az egyik asszony pénze S. Gabriel nevén lévő cég számlájára érkezett, amit A. Viviennek utaltak tovább. A bűncselekményből származó összeget pedig S. Gabriel vette fel különböző automatákból.

Németországban az ottani hatóságok fogták el S. Gabrielt, akit 2022. április 5-én Hegyeshalomnál adták át a magyar rendőröknek. A nő önként jelentkezett a rendőrségen, őt folytatólagosan hallgatták ki gyanúsítottként 2022. augusztus 11-én. Ellenük csalás bűntett kísérlet, valamint pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást. S. Gabrielt a gyanúsítotti kihallgatás után őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság elrendelt. A. Vivien az eljárás során szabadlábon védekezik. Harmadik társukat a hatóság jelenleg is keresi.

A BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészség részére.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.