A zsarolás már nem diákcsíny

2023. 05. 02., k - 11:14
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vizsgálja annak az ügynek a vizsgálatát, amiben egy diákfiú megzsarolt egy vállalkozót.

Zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 20 éves fiatalemberrel szemben. Az eljárás adatai szerint egy miskolci középiskolába járó diák 2023 áprilisában – hogy jobb anyagi körülmények közé kerüljön – megzsarolt egy vállalkozót. A gyanúsított azt állította a sértett felé küldött üzeneteiben, hogy amennyiben nem fizet több mint hárommillió forintot, akkor közszemlére teszi állítólagos viselt dolgait.

A zsarolót akkor fogták el a rendőrök, amikor átvette a futárszolgálattal küldött álcsomagot.  

A fiatalember gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, és erősen megbánta tettét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.