Akár ötvenmilliót is érhet a lefoglalt kokain

2016. 08. 25., cs - 13:14
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba került a 31 éves gyanúsított.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, kábítószer birtoklása bűntett és kábítószer-kereskedelem bűntett előkészület elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán B. Barbara 31 éves budapesti lakos ellen.

 A Pest megyei nyomozók 2016. augusztus 22-én a kora délután órákban egy fővárosi hotelben intézkedtek egy nővel szemben, mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy kábítószert tart magánál, valamint azzal kereskedik. A rendőrök átvizsgálták a ruházatát és a nála lévő csomagokat, amelyekben készpénzt és több tasakba csomagolva közel három és fél kilogramm ismeretlen anyagot találtak és foglaltak le. A szakértő elsődleges véleménye szerint a lefoglalt kábítószergyanús anyag kokain.

B. Barbara kabátjában egy feltehetően hamis okiratot is találtak a nyomozók. A hotel szobájában, valamint a nő budapesti tartózkodási helyén is házkutatást tartottak, ahol további kábítószergyanús anyagokat, valamint azok terjesztéséhez használatos átlátszó tasakokat és mérleget találtak. Ezeket szintén lefoglalták.

B. Barbarát elfogását követően előállították a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2016. augusztus 25-én elrendelte a nő előzetes letartóztatását.    


Kapcsolódó oldalak