Aki a virágot szereti…

2023. 07. 14., p - 11:46
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy lopással gyanúsítható egy szabadszállási nő. Növényeket, gázpalackot emelt el, illetve egy boltot is megkárosított. A rendőrök őrizetbe vették.

 

Még május 15-én tett bejelentést egy szabadszállási lakos a rendőrségen, mert egy ismeretlen bement a házába, és onnan gázpalackot és hosszabbítót tulajdonított el. A tolvaj azt használta ki, hogy a tulajdonos nem zárta kulcsra a kaput, és a bejárati ajtót csak egy retesszel rögzítette.

Aztán július első felében valaki két ingatlan udvaráról virágokat lopott. Muskátlik, leanderek, petúnia tűntek el a kaspójukkal együtt. Az egyik helyről fényes nappal emelték el a növényeket, és a tulajdonos még időben észrevette a hiányukat, ezért a rendőrség értesítése mellett maga is a virágok keresésébe kezdett. Szerencsére az egyik utcában még éppen sikerült elcsípnie egy asszonyt, aki éppen értékesítette a bűnös módon szerzett növényeket, így sikerült visszaszereznie a tulajdonát. A pórul járt vevők segítségével a rendőrök a tolvaj személyazonosságát is megállapították.

A 31 éves szabadszállási asszony a besurranáson és a viráglopásokon kívül azzal is gyanúsítható, hogy egy üzletből különféle termékeket tulajdonított el. A boltos hamar észlelte a lopást, amit be is jelentett a rendőrségen, így a nőt – az elemelt dolgokkal a szatyrában – még hazafelé menet sikerült elfogni.

A nyomozók a jelenleg négy lopással gyanúsítható szabadszállási lakost őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.