Aktív volt a betörő a nyáron – elfogtuk

2022. 09. 01., cs - 13:31
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyolc betöréssel gyanúsítanak egy 21 éves mélykúti férfit és kezdeményezték a letartóztatását a Jánoshalmi Rendőrőrs munkatársai.

Több mint feltucat betörésről érkezett bejelentés a Jánoshalmi Rendőrőrsre idén nyáron. Az ismeretlen tolvaj ugyanis két és fél hónap alatt több családi házba és boltba bement Mélykúton. Azért, hogy bejusson hol az ajtót feszítette fel, hol pedig az ablakot törte be. Zsákmánya az esetek többségében készpénz volt, de olyan is előfordult, hogy kertigépeket és bútorokat lopott, az egyik üzletből pedig élelmiszereket vitt el.

A tolvaj beazonosítása érdekében egy nyomozócsoportot állítottak fel a rendőrőrs munkatársai. A környék kamerafelvételeit elemezve, a tanúkihallgatások, valamint az adatgyűjtés eredményeként beazonosították bűncselekményekkel gyanúsítható 21 éves helybélit. A rendőrök elől napokon keresztül bujkált a feltételezett elkövető, azonban hamar a nyomára bukkantak és tegnap őrizetbe is vették. A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmények elkövetését. A rendőrök megtalálták nála az ellopott holmik egy részét és azokat visszaadták a tulajdonosoknak. A Jánoshalmi Rendőrőrs munkatársai kezdeményezték a letartóztatásának indítványozását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.