Aláhamisították a lakcímbejelentőt

2019. 07. 12., p - 08:40
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet közokirat-hamisítás miatt folytatott.

Az ügy adatai szerint állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. március 8-án, miszerint Lesencefalu egyik családi házából hangos veszekedés hallatszik.

A kiérkező járőrök igazoltatták a lakásban tartózkodó személyeket, amelynek során megállapították, hogy az ott lakó 48 éves férfi 2018 novemberében lakcímváltozást bejelentő lapot töltött ki saját nevére, hogy jogosultan lakhasson feleségével annak előző élettársával közösen lakott otthonában. A változást bejelentő lapot azonban a tulajdonos, a nő korábbi élettársa nevét felhasználva ő maga írta alá, mivel a volt élettárs erre nem lett volna hajlandó. A 49 éves feleségnek minderről tudomása volt, az aláhamisított iratot ezután ő maga vitte be és adta le az illetékes hivatalnál.

A rendőrök a párt előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. Ellenük közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak