Alkalmazott lopott a kollégiumból

2014. 08. 15., p - 10:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal került a Járási Ügyészségre a kollégiumi tolvaj ügye Győrben.

A Győri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 38 éves győri lakos ellen, aki egy helyi szakközépiskola kollégiumában 2013 decemberétől, 2014 márciusáig több kollégiumi szobából lopott.

A rendőrségi vizsgálat során a gyanúsított részletes beismerő vallomásában elmondta, hogy ott dolgozóként bejárása volt az intézmény kollégiumi szobáiba, ahonnét a lakók szekrényéből, táskáiból rendszeresen tulajdonított el kisebb összeget. A 17 rendbeli lopás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsított tolvaj több tízezer forinttal károsította meg a kollégistákat.

 A Győri Rendőrkapitányság az eljárást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Győri Járási Ügyészségnek.  


Kapcsolódó oldalak