Alkalom szülte – a zuglói rendőrök elfogták

2022. 07. 05., k - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezáratlan autókból lopott a gyanú szerint egy férfi a XIV. kerületben.

Ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányságán, aki 2022. június 26-án egy Szilágysomlyó utcában lezáratlanul parkoló autóból vitt el egy tárcát a benne lévő pénzel, iratokkal és bankkártyával együtt. Az ellopott bankkártyával ezután vásárolt is.

A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, akit két nappal később el is fogtak. A nyomozás adatai szerint a 43 éves D. Dezső gyanúsítható két korábbi, szintén a XIV. kerületben elkövetett lopással is. A tettes dolgát ezekben az esetekben is megkönnyítette, hogy a tulajdonosok nyitva hagyták autóikat.

D. Dezsőt lopás és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Mit tehet, hogy az Ön kocsiját ne törjék fel?

  • Kiszállás után mindig ellenőrizze, hogy a jármű ajtói és ablakai valóban megfelelően záródtak!
  • Ne hagyjon semmit az utastérben – főleg táskát, pénzt, telefont vagy más műszaki cikket! A kevésbé értékes tárgyak (akár aprópénz vagy egy üres táska) is vonzóak lehetnek az elkövetőnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.