Alkohol-lista: sör, bor, vodka, pezsgő

2023. 02. 08., sze - 14:42
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sört, bort, vodkát, viszkit, pezsgőt is elloptak egy tiszakeszi portáról azok a férfiak, akiket a helyi körzeti megbízottak azonosítottak, majd elfogtak. Egy eltulajdonított gyűrű pedig az egyik tolvaj alsónadrágjából került elő.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Mezőcsáti Rendőrőrse egy 48 éves tiszakeszi férfivel és három társával szemben. A gyanúsítottak 2023. február 4-e előtt betörtek egy tiszakeszi portára és ott feltörtek négy melléképületet, amelyekből szeszes italokat, élelmiszereket, szerszámgépeket, illetve bizsu ékszereket vittek el.

A tiszakeszi és a mezőcsáti körzeti megbízottaknak feltűnt, hogy helyi férfiak különféle termékeket kínálnak eladásra. A betörés után tett bejelentést követően a rendőrök rövid alatt összekapcsolták a szálakat. Az egyik feltételezett elkövető ruházatának részletes átvizsgálása során még tagadta a bűncselekmény elkövetését, a tagadása akkor tört meg, amikor alsónadrágjából előkerült az a gyűrű, amit a tiszakeszi portáról lopott el.

Az eljárás eredményeként a rendőrök az eltulajdonított tárgyak egy részét lefoglalták, amelyeket visszaadnak majd jogos tulajdonosának.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.