Állatkínzás miatt nyomoztak a rendőrök

2020. 05. 16., szo - 09:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vascsővel verte kutyáját egy 74 éves polgári férfi. A rendőrök befejezték a nyomozást.

A polgári rendőröknek 2020. április 26-án, olyan információ jutott a tudomására, hogy egy helyi férfi rendszeresen veri kutyáját. A nyomozók a helyszínre mentek és meghallgatták az idős férfit, aki már akkor beismerte, hogy valóban többször bántalmazta kutyáját. A rendőrök állatorvost hívtak, aki megvizsgálta az ebet, és megállapította, hogy a kutya testén több ütésből származó sérülés van. A négylábút egy állatvédő egyesület magához vette és befogadta.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy azért bántotta a kutyát, mert a frissen kiteregetett ruháit rendszeresen leszedte a szárítóról.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendőrök az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.