Álnéven élt a lengyel orgazda
Befejezték a nyomozást annak a lengyel férfinak az ügyében, aki lopott autóval közlekedett Budapesten.

Egy lengyel rendszámú autóval közlekedett 2016. szeptember 22-én Budapest területén az a lengyel férfi, akit a rendőrök egy közúti ellenőrzés során megállítottak és igazoltattak. Az intézkedés során gyanú merült fel arra, hogy az autó rendszámát, forgalmi engedélyét és alvázszámát meghamisították, ezért J.Z. lengyel állampolgárt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállítottak.
A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a fővárosi nyomozók azonosították a lengyel férfit, akiről kiderült, hogy az igazoltatásakor valótlan adatokat diktált be, mivel ellene az Interpol körözést adott ki. A férfi budapesti lakcímén házkutatást tartottak, ahol hamis külföldi rendszámokat, okirathamisításhoz és járműlopáshoz szükséges eszközöket és – J.Z. fényképvel ellátott – hamis lengyel okmányokat találtak. A nyomozóknak sikerült azt is megállapítani, hogy az autó, amivel a férfi közlekedett egy Olaszországból lopott gépkocsi volt.
Az orgazdaság miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói a napokban befejezték és a keletkezett ügyiratot vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.