Aluljáróban támadt a rabló

2021. 10. 29., p - 11:48
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói elfogtak és őrizetbe vettek egy 29 éves megyeszékhelyi férfit.

Bevásárlásból tartott hazafelé az a 75 éves helybéli nő, akit útközben egy férfi megtámadott, és elvette az értékeit. Az eset 2021. október 26-án 13 óra 30 perckor történt Kecskeméten egy gyalogos aluljáróban. Az asszony gyanútlanul sétált amikor mögé lépett egy kapucnis férfi, és elkezdte lerángatni a táskát a válláról. A nő megrémült, de nem adta könnyen az értékeit, erősen fogta a holmiját. Ekkor a rabló arcon ütötte, aminek következtében az idős asszony elengedte a táskát, amiben az iratai és mindösszesen 3500 forint volt.

A kecskeméti rendőrök a személyleírás és a környék térfigyelő kameráinak segítségével a támadó felkutatására indultak. A rabló beazonosítása, majd elfogása összehangolt csapatmunka eredménye, ugyanis a Kecskeméti Városrendészet munkatársai is segítették a nyomozók munkáját. A 29 éves helyi lakost 2021. október 27-én a rendőrök őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki rablás bűntett miatt. A nyomozók előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.