Alumíniumtolvajokat kaptak el a kisbéri rendőrök
Az elkövető sofőr helyzete tovább súlyosbodott, amikor kiderült, hogy jogsi nélkül vezetett.
November 27-én délután a Kisbéri Rendőrkapitányság szolgálatparancsnoka bejelentést kapott egy tárkányi polgárőrtől, miszerint ismeretlenek megbontották az ótarcsi tyúktelep aluminium lemezeit, azokat berakták egy dobozos autóba és elindultak vele a 81-es főút irányába. A járőr azonnal a helyszín irányába indult, ahol sikerült megállítania a két elkövetőt. Az igazoltatás során az is kiderült, hogy a 38 éves sofőr vezetői engedéllyel sem rendelkezik, ezért őt és a 43 éves társát előállították a Kisbéri Rendőrkapitányságra. H. Ferenc és V. Gusztáv kihallgatásuk során a lopás bűntettét elismerték. A jármű vezetőjét gyorsított eljárás lefolytatása céljából a rendőrök szabálysértési őrizetbe vették, mely során a bíróság húsz nap elzárást rendelt el. Az ügyben még további gyanúsítotti kihallgatás várható.
