Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut. A rendőrök három gyanúsítottat elfogtak és őrizetbe vettek, a negyedik ellen elfogatóparancs van érvényben.
Tavaly áprilisban egy férfi megállapodott egy kiskunfélegyházi lakossal, hogy mintegy 2 millió forint értékben elektromos cigarettát vásárol tőle. Az eladó az apósával érkezett a találkozóra, amelyet egy elhagyatott külterületi tisztáson tartottak.
A férfi 400 darab elektromos cigarettát adott át, azonban a vevő előre megszervezte, hogy három társa egy másik autóval érkezzen, és a fizetés előtt közbelépjenek. A támadók arcukat eltakarva, lőfegyvernek látszó tárggyal és késekkel fenyegették meg a sértetteket, az autójuk kerekeit kiszúrták, majd a cigarettákat fizetés nélkül elvitték. Összesen mintegy 1,8 millió forint értékű elektromos cigarettát szereztek meg.
A nyomozók széles körű adatgyűjtést végeztek és elemezték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyek segítségével azonosították a rablókat. A vevőt – egy 32 éves férfit – és két 29 éves társát elfogták és őrizetbe vették felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt. Negyedik társukkal szemben elfogatóparancsot adtak ki, ő feltehetően külföldre menekült. A nyomozók megtaláltak és lefoglaltak 100 darab elektromos cigarettát, melyeket visszaadtak, így a kár egy része megtérült. A nyomozást a napokban befejezték és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.