Alvást színlelt

2022. 06. 11., szo - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belvárosi rendőrök még a helyszínen elfogták azt a férfit, aki feltört egy kisbuszt az V. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 48 éves férfivel szemben, aki a gyanú szerint 2022. június 6-án hajnalban, egy kezére tekert lánccal betörte egy kisbusz ablakát. Ezután beszállt, átkutatta a benne lévő dobozokat, amikor megzavarták, ezért úgy tett, mintha a főnökét várná: beült az első utasülésbe, hátradöntötte és alvást színlelt.

A fővárosi rendőrök a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták. A nyomozók V. Józsefet lopás bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mely során a rongálás tényét elismerte, és azzal védekezett, hogy csak aludni akart a kisbuszban. Őrizetbe vétele mellett a rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A bíróság június 8-án V. Józsefet bűnügyi felügyelet alá helyezte.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.