Alvó embertől loptak
A székesfehérvári rendőrök a közterület-felügyelettel együttműködve fogtak el három helyi lakost, akik kifosztottak egy budapesti férfit.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a 43 éves R. András, a 44 éves H. Gábor, valamint az 59 éves M.-né Sz. Erika ellen.
A nyomozás adatai alapján egy budapesti lakos 2017. június 6-án este Székesfehérváron, egy Palotai úti parkban aludt, amikor védekezésre képtelen állapotát kihasználva a háromfős társaság tagjai ellopták a nála lévő készpénzt.
A bűncselekményről a közterület-felügyelet munkatársai értesítették a rendőrséget, majd segítségükkel a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket és néhány órán belül gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A rendőrök a társaság tagjait bűnügyi őrizetbe vették, majd mindhárom személy esetében előterjesztést tettek az előzetes letartóztatás indítványozására is.