Anyósát fejelte le az utcán a férfi

2014. 01. 28., k - 09:27
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi nő súlyos sérülést szenvedett.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 39 éves H. István zalaegerszegi lakos ellen.

A gyanú szerint 2014. január 23-án 18 órakor Zalaegerszegen egy társasház előtt keveredett szóváltásba a férfi felesége édesanyjával, ami végül tettlegességig fajult, és lefejelte a 47 éves zalaegerszegi nőt. Az asszony az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A vőt néhány óra alatt a zalaegerszegi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte el. Kihallgatásán annyit mondott, hogy az ügyvédje nélkül nem tesz vallomást. A gyanúsított szabadlábon védekezhet az eljárás során.


Kapcsolódó oldalak