Aprólékos detektívmunka vezetett a rabló nyomára

2021. 11. 22., h - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi nyomozók egy napon belül elfogták a férfit, aki a gyanú szerint két idős asszonyt is megtámadott, egyiküknek életveszélyes sérülést okozva.

Az orvosi rendelőbe tartott egy idős asszony 2021. november 16-án délután Budapest XII. kerületében, Normafán, amikor valaki hátulról leütötte, és elvette táskáját. A 91 éves asszony életveszélyesen megsérült. A fővárosi rendőrök hajtóvadászatot indítottak az elkövető után. Feltérképezték a sértett útvonalát, minden lehetséges tanút meghallgattak, minden adatot beszereztek, minden nyomot megvizsgáltak.

Az aprólékos detektívmunka eredményre vezetett; a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói másnapra azonosították a feltételezett elkövetőt, akit november 17-én este egy XIII. kerületi panzióban el is fogtak. Szobájában megtalálták a néni iratait és bankkártyáit – amelyekkel több alkalommal vásárolt is.

A nyomozás adatai szerint a férfi az elfogás napjának délelőttjén a XIV. kerületben is ki akart rabolni egy idős asszonyt. Kiszemelt áldozatával együtt egy társasház liftjébe szállt be, megpróbálta leütni a 77 éves nőt, de az ellenállt, így a rabló innen üres kézzel menekült el.

A 41 éves N. Istvánt életveszélyt okozó testi sértés, felfegyverkezve elkövetett rablás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint rablás bűntett kísérlete és súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki; őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.