Áruházból lopott

2016. 11. 02., sze - 09:19
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Korábban egy férfi okmányait vette magához, majd egy áruházból melegítőt lopott egy szegedi férfi. A gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal zárta a nyomozást a rendőrség.

Cs. Gergely megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. július 9-én Szegeden egy férfi személyi okmányait megtalálta és megtartotta. A 28 éves férfi továbbá megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy augusztus 22-én nem sokkal 17 óra után egy szegedi bevásárlóközpontban egy melegítőről az áruvédelmi eszközt eltávolította, majd a nadrágot és a felsőt a táskájába rejtette és megpróbálta elvinni. Az üzlet biztonsági személyzete a bűncselekményt észlelte és a rendőrök kiérkezéséig a férfit visszatartotta.

A Szegedi Rendőrkapitányság jogtalan megszerzéssel elkövetett közokirattal visszaélés vétségének elkövetésével, illetve lopás vétségének elkövetésével indított eljárást. Az ügyet a rendőrség a napokban lezárta és vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak