Átszerelte a rendszámokat

2016. 04. 23., szo - 07:41
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Makói Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy helybéli férfival szemben, aki a gyanú szerint egy lassú jármű és egy pótkocsi hatósági jelzéseit kicserélte.

Az 59 éves makói férfi egy Belarus gyártmányú traktort és egy pótkocsit vásárolt 2016. február 27-én. A közlekedési eszközök korábban használaton kívül voltak, így azokon nem volt biztosítás, valamint műszaki érvényességi idejük lejárt. A gyanúsított, hogy elkerülje az esetleges bírságot, az adásvételt követően a traktor és a pótkocsi hatósági jelzéseit más járművekre kiadott forgalmi rendszámokra cserélte ki.

A férfi egyik ismerősét kérte meg a Belarus és a vontatmány elszállítására, őt nem sokkal később Makó belterületén a rendőrök igazoltatták. Az egyenruhások az intézkedés során megállapították, hogy a lassú járműre és a pótkocsira nem az eredetileg kiadott rendszámokat szerelték fel, ezért a hatósági jelzéseket lefoglalták.

A nyomozók az eljárás során az 59 éves helybéli férfit gyanúsítottként hallgatták ki, vallomásában elismerte a terhére rótt egyedi azonosító jel meghamisítása bűntettének elkövetését. A Makói Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.


Kapcsolódó oldalak