Autógumikkal menekültek
Bács-Kiskun megyében fogtak el a rendőrök két férfit, akik éjszaka egy dunaújvárosi cégtől gumiabroncsokat loptak.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. március 17-én 0 óra 40 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy dunaújvárosi gyár területéről ismeretlen tettesek autógumikat tulajdonítottak el.
A bejelentés alapján helyszínre riasztott rendőrök követték a tehergépjárművel menekülő elkövetőket, akik a 6-os számú főúton az M8-as autópálya irányába haladtak. Az akcióba Tass településnél a Bács-Kiskun megyei rendőrök is bekapcsolódtak. A tehergépkocsiban utazó elkövetők különböző tárgyakat dobáltak a rendőrautók elé annak érdekében, hogy azok haladását akadályozzák.
Az elsődleges információk szerint egy kunszentmiklósi vasúti átjáró tilos jelzése miatt megállásra kényszerültek az elkövetők, ahol az egyenruhások igazoltatni akarták őket. A tehergépjármű vezetője ismét menekülni próbált, ekkor hátramenetben a mögötte álló szolgálati gépjárműnek ütközött. Az egyik intézkedő rendőr figyelmeztető lövése ellenére a járművezető balra, a jármű mellett gyalogosan álló rendőrök felé kormányozta a járművét, hogy egy földútra haladjon. A rendőröknek a hirtelen kormánymozdulat miatt el kellett ugraniuk a tehergépjármű elől, majd annak kerekeire célzott lövéseket adtak le. Az elkövetők a defektes kerekekkel a földúton néhány kilométert tettek meg, majd a járművet hátrahagyva gyalogosan menekültek tovább.
A Fejér megyei rendőrök a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai segítségével fogtak el a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfit, akik elszámoltatása jelenleg is folyamatban van.