Autókat loptak – videóval, fotókkal
A ceglédi rendőrök három férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Lopás bűntett és orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya F. Tamás 40 éves balatonszemesi, R. Ferenc 50 éves ceglédi és J. László 36 éves pilisvörösvári lakos ellen.
A ceglédi, a nagykátai, a monori és a Pest megyei rendőrök 2017. március 10-én a délelőtti órákban jelentek meg egy Cegléd külterületén lévő tanyán, ahol intézkedés alá vonták F. Tamást és 50 éves társát. A két férfi ekkor egy személyautót szedett szét. Az intézkedés során kiderült, hogy a járművet néhány órával azelőtt Tatabányáról tulajdonították el.
A gyanúsítottakat elfogták, előállították, majd kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket.
Az elsődleges nyomozási cselekmények eredményeként a rendőrök megállapították, hogy F. Tamás 2017. február 3. és 2017. március 9. közötti időszakban 8 személyautót tulajdonított el Albertirsa, Nagykőrös, Cegléd, Tarján, Jászberény és Dánszentmiklós területéről. A járműveket J. László megbízásából lopta el, majd azokat R. Ferenccel szétszedte és az alkatrészeket a 36 éves gyanúsított által megjelölt helyre szállította.
A nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást, amelyek során a korábbi bűncselekmények elkövetéséből származó alkatrészeket és a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket találtak és foglaltak le.
J. Lászlót a rendőrök 2017. március 10-én az esti órákban fogták el. Őt is előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki.
A Ceglédi Járásbíróság 2017. március 13-án mindhárom gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.