Autókat rongált egy férfi

2023. 08. 29., k - 11:42
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki pár óra leforgása alatt négy kocsit rongált meg Makón. A bűncselekményekkel okozott kár közel 450 ezer forint.

A rendőrségre 2023. február 5-én érkezett bejelentés, hogy kővel betörték egy makói ingatlan előtt leparkolt személygépjármű egyik ablaküvegét. A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként azonosítottak és elfogtak egy 34 éves férfit, akit előállítottak a Makói Rendőrkapitányságra. Kiderült, hogy a gyanúsított nemcsak egy, hanem további három autó megrongálásával hozható összefüggésbe. Kihallgatásán a tettes beismerte a bűncselekmények elkövetését.

Garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. A rendőrség munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait pedig megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.