Autókat törtek fel, loptak el - fotókkal, videóval

2016. 04. 21., cs - 04:54
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök elfogták azt a két győrszemerei lakost, akik egy hónap alatt 11 gépjárművet törtek fel és rongáltak meg Győrben és környékén.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 21 éves férfi, fiatalkorú társával együtt - Győrben és környékén – több gépjárművet tört fel és rongált meg a bennük remélt értékekért, illetve szórakozásból. A két elkövető elsőként Győrben, 2016. március 27-én az éjszaka folyamán próbált meg elvinni több személygépjárművet úgy, hogy azok ajtaját kifeszítették, vagy az ablakát törték be. Miután a megrongált autókat nem tudták beindítani, azokat otthagyták a helyszíneken. Az utolsó próbálkozásuk alkalmával a feltört gépkocsit sikerült elindítaniuk, így elutaztak azzal Mosonmagyaróvárig. Onnan még azon az éjszakán visszafordultak és Győrszemerére hajtottak, ahol az autót egy tóba lökték. A két gyanúsított néhány hét elteltével újabb bűncselekményeket követett el Győrszemerén. 2016. április 7-én virradóra négy további gépkocsit törtek fel, melyek közül kettőt el is vittek. Az ellopott két gépjárműből az egyiket – miután nem tudták beindítani – a közeli Bakony-érbe lökték. A másik elvitt autóval elhajtottak a helyszínről, azonban egy kanyarban felborultak vele. A megrongálódott járművet visszafordították a kerekeire, majd egy közeli erdőben sorsára hagyták.

A rendőrök B. Balázs 21 éves győrszemerei lakost és fiatalkorú társát 2016. április 19-én elfogták és előállították a Győri Rendőrkapitányságra. A nyomozók a két férfi ellen jármű önkényes elvétele bűntett, annak kísérlete, illetve lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

A gyanúsítottak helyszíni kihallgatásukkor részletes beismerő vallomást tettek. A Győri Rendőrkapitányság nyomozói 2016. április 20-án - a győrszemerei tóba elsüllyesztett jármű roncsait a Mosoni Mentőcsapat tagjainak (a Győri Speciális Mentők és a Győrszemerei Önkéntes Tűzoltók) segítségével emelték ki.


Kapcsolódó oldalak